Aztán a fájdalom egy idő után, egy határt átlépve már gyönyörűvé válik. A szemgolyóban ott remeg az első könny. Nem jön ki, nem omlik alá, finoman, kecses mozdulatokkal egyensúlyoz. Mosoly ez már. Meggyőződés a visszafordíthatatlanságról. A teher levéve a vállról, nem volt esély hát. Mint a halálközeli élményeknél mondják, ugyanaz történik. Kívülállás, felülről szemlélés. Mennyire más ez a perspektíva, sokkal tisztább, élesebb. Hideg lemondás, kézlegyintés.
Amikor a hit eltűnik, olyankor válik minden fakóbbá. Az aprócska remény, a pislákoló, a még halkan duruzsoló és életben tartó...
Nagy sóhajtás után, akár hosszú, vesztes háborúból érkezve zuhanás az ágyra. Éjszaka még cikáznak a képek, a karokban még benne az ösztön. Rángnak, hadonásznak egy pillanatra, izzadt ébredés, újabb szomorú rádöbbenés.
Nincs itt még minden rendben.