"Édesapám, nem jutott még mannára sem! Még egy mannára sem édesapám! Nem jutott még arra sem, nem volt pénz édesapám!"
Nem akartam észrevenni. Nem akartam tudomást szerezni létezéséről. Ítélkezel? Jogod van hozzá, jogod a megvetésre. Gyengeség ez, gyenge önámító és megnyugtató gyengeség. Egy önként vállalt vakság. Tudod, csak egy kis nyugtot akartam, egy kis nyugtot mindenkitől, kizárni a világot. Elutasítani minden szomorú, civilizált eszmét és cselekedetet.
Csak kószálni tudod, kavicsot rúgni a macskakövön. Amerre gurul, utánaeredni. Gyermetegen, cél nélkül, súlytalanul. Nem beavatkozni, nem nyomot hagyni, megnyilatkozni, segíteni, vagy akadályozni.
Kicsit megtagadni földet és fajt, mint egy látogató járni-kelni, mint egy átutazóban lévő teremtmény kalap és sétapálca nélkül, akinek minden probléma súlytalan és groteszk. Aki nem beszélget, mert kevés az ideje nálunk, nem flörtöl és nem feszeng. Pusztán fizikailag van itt, lát és lép, de nem hagy nyomot. Nem marad utána tanulság, szintézis, vagy megváltó megvilágosodás.
