Még negyven fokban is, fagypont alatt is. Meztelen és dallamtalan. Színtelen és íztelen. Formája a bokehba olvad, szava suttogás. Szikrázás, hullámzás, cimbalom-tánc. Cimbalom. Halkan mondd, nagyon halkan! Ne rezegjenek a hangszálak! A b szinte p legyen, és türelemmel artikulálj! Ajkaid mutatják a hallhatatlan szót, te pedig mosolyogsz, nem örömből, vagy fájdalomból, puszta üresség ez, mint langyosmeleg misztrál, haszontalan erőfeszítés. Annyi vonal közt fel sem tűnik már az az egy, annyi köszönés közt ki hallja a fejbiccentést, vagy kalapemelést?
Újabb halott hajszál, egy utolsó pukedli zuhanás közben. Udvarias másvilág-utazás. Besötétedik, csupán néhány árnyalattal, vékony, komolytalan felhő takar, s elsápad minden tenyere alatt. Többen felnéznek, s a pillák között kényesen ízlelik a habos látványt.
Elbújhatunk most, szisszenés nélkül, maradék levegővel, egy pillanatig bűnbe eshetünk. Gondolattal, tettel, s leírt szóval. Ideje a gonosz szemöldöknek, a zsebre tett kéznek, a megfeszülő izomzatnak. Visszaszámlálásra, kitérésre nincs már idő.
Most még gyónni sem kell.
