Cseh Tamás emlékére
Minden összetört, s könnyekben végződik. Ingerek, színtelenség, fojtó zajok és az a maró gyomorbántalom. Most komolyan? Tényleg annyi, pendítetlenné válik a gitár, a húrok békében zöldesre oxidálódnak. A faanyag a gondos lakkozás ellenére is elgyengül csendben, további harmonikus rezonancia, karcolások, koppantások és tokba helyezések nélkül. Árva nyak és simogatás nélkül maradt test. Tekergetésmentes kulcsok, feszítetlen, hímzett vállpánt. Égben csavarogni, dúdolni egy felhőn. Gyilkos cigaretta egy hófehér koncert előtt. Régi barátok és pacsizó rajongók morajlása hinti a kék hátteret. Mintha minden rendben lenne, mintha semmi nem változott volna. Mosolyog még mindig, émoll és dédúr a helyén.
Kényszeresen felnézek. Semmi ezotéria, vagy emelkedett álmodozás. Csak várom, hogy párologjon a fájdalom, hogy ki ne buggyanjon, hogy észre se vegyék. Semmi sós csillanás a szemcsücsökben, manapság fontos az erő, meg a hazugság.
