Napról napra szépen lassan kikopom a köztudatból. Név, arc, frizura és csínytevések. Egyre halványabb leszek, aztán átlátszó. Könnyű és szagtalan. Az út pora vagyok immár, padlóra söpört, elhanyagolható tömeg és halmazállapot.
Repedések közé bújok pár évszázadra, elszunnyadok, akár egy csecsemő. Elfelejtem a világ zajait és nyelveit. Újratanulom a fizika törvényeit, miután kimásztam rejtekemből. Érzem a szelet az arcomon, kitárom gyönge karjaim, hogy helyet változtassak.
Mindez már nem számít, érkezem és távozom, s közben azt sem tudom melyik irány az oda és melyik a vissza. Inkább csak úgy hívom, világgá, vagy talán világtalanná. Az otthon szót imáimba foglalom, mint valami bizonytalan, derengő fogalmat, gyermekkori mesét, melyben hinni kell.
Bolygó
2012.05.24. 18:38 :: atomheartfather
Szólj hozzá!
Címkék: élet búcsú létezés szigetek elbújás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szigetek.blog.hu/api/trackback/id/tr544544228
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
