"Hjajj, a selymes homok..."
Homokba rajzolt. Hirtelen, előrefutva, lábnyomok közé. A poros törmelékbe. Mindenütt téglák és kövek, meg rengeteg kavics és por. A mindennap változó világ. Építkezés borítja a környéket. Önzetlen alkotás egy apró ujjal. Puha és illatos, könnyedén szántja a szürke káosz-kupacot. Nincs most véletlen és hanyag széttobáltság. Szerszámok és sisakok az árnyékba hányva figyelik, miként oktatja őket a rendre ez a mutatóujj. Legörnyedő apró test, keringés, szuszogás és kacaj. Mindenütt játék hever. Idő sincs számolni. Számolni...mit is képzeltem. Inkább végigólálkodni a tekintettel. Vágyni utána, álmodni vele, hisztizni érte, toporzékolni.
Mindenütt játék. Meg kéne ezt a helyet jegyezni. Vissza kéne ide még jönni, meg talán valamit haza is vinni. Az ágy alá rejteni, vagy a szoba sarkába, a függöny mögé. Ahol senki nem találja meg. Még azok sem éjszaka.
Mindenütt játék.
