Ó, te!hová mész?csak nem világgá készülsz, világgá, mint a csavargókomák, a vállukra fektetett görbe bot, rajta batyu. Bandukolnak, csoszognak a háromésfél számmal nagyobb repedezett bakancsukban. Aztán nyammognak egyet, szakálluk szálait lágyan nyalogatva.
Vigyoruk megnyerő, olykor hiányos is, sárga gyönyör, zöldes fényben tündökölve. S te világgá akkor…igazán messze, a hamubasülteddel. Talán hajóra, vagy vonatra, esetleg stop, amíg mosdatlanságod orrot nem szúr, amíg az út pora ki nem kezdi ruházatod eredeti üde színeit. A világgá menésnek van útvonala, van célja, vagy csak pillanatnyi letelepedési nyugvása, egy babfőzeléknyi gyomronátfutás, egy szikkadt lábfejnyi patakban ázás? Uram bocsá’, egy végiggondolt tönkrement életnyi sóhajtás? No látod, hogy nem is tudod…
Akkor hát jó utat, készítsd zsíros peremű, sós kristályokkal díszített, izzadtan világlátott kalapod, s várd a pöngő fillért, a csillogó fityinget, a gíroszt, vagy brióst érő, ráérő kunyerválást.
