Szigetek

Bevalljam, eltitkoljam? Zárjam rövidre? Hirtelen tépjem le a ragtapaszt? Csak pár sor, hogy nyugodtan szunnyadjon. Csak annyi életet lehelek belé még, hogy felemelhesse verbális karját és pát intsen minden égtáj felé. A kivilágítatlan nézőtér kap egy meghajlást. Egy utolsó rozéfröccs a léleknek, a modoros taps elcsitul, köhögés hallik, aztán kotorászás a zsebekben. Kulcszörgés, papírzsebkendő-szöszmösz, végre megvan a ruhatári szám. Réteges öltözködés a hidegben, idebenn túl nagy volt a meleg. A fejek még kóvályognak a levegőtlenség miatt. Libasor, tolakodás, mindenki visszavágyik a kényelembe, a megszokott színhőmérsékletű olvasólámpához, az elkopott székpárnához. A függöny mögött pedig már nincs senki, mintha nem is létezett volna, semmi anyagmegmaradás, semmi nyom. Van, aki el sem hiszi. Én bízom benne, hogy történt valami.