Hát így állunk, hát minden más lett, ahogy látom. Mostantól semmi koccintás, semmi pacsi, vagy hanyag vállonverés. (Sem vallonverés, persze az meg tragikus is lenne, és nem is élünk már a középkorban. Hanyagul meg aztán nem is lehet csinálni, csak alaposan és véresen. A vállonverés a maga durva fizikai módján mégiscsak baráti helyeslés, netán gratuláció. Ezért ez még belefér...)
Kacsintósra iszom magam, vagy valami napkeleti bölcsre. Nem mintha a szipogó másnapot hajszolnám. (Az ásványvízért folytatott hajtóvadászat idénye.)
Inkább csak békülésből. Nem a jókedv, sokkal inkább a higgadtság és a hasznosság vezérel. Ki ne tudná, hogy hazavárnak. De odáig még el kell jutni valahogy. Szunnyad a tájoló valahol, kapirgál, motoszkál. Feltűröm ingujjam, a karszőrt hajnali szellő simítja. Menni fog ez, ott a horizont, vízszintesek már a hegyek. A Hold meg sovány D, akkor dagad!
Már indulok is.
