Nagy szavak akartak kijönni a torkomon. Könnyfakasztó, fájdalmas szavak. Szavak, amikkel a költők himnuszokat díszítenek. Fenséges szavak, melyek egy hegy tetején születnek, egy erdő mélyén, olykor egy idegen városban macskakövön kuporogva.
Nem engedtem nekik, fejemet kicsit megemeltem, nyelőcsövemnek könnyebb csúszást biztosítva. Aztán nagyot nyeltem. Perisztaltikus könyörtelenséggel küldtem mindet a halálba. Volt ott szó a szerelmi vallomáshoz, baráti őszinte beszélgetéshez, családi összeboruláshoz. Csak úgy pezsegtek odalenn a gyomorban. Fortyogtak és gőzölögtek. Éreztem a megkönnyebbülést, az apró böfögő szívtelenséget.
Este egy szelet pirítóst ettem. Meleg kakaóval, két tenyerem közé fogva bögrém, ahogy azt a közhely megkívánja. Még csak forró sem volt. Nem kellett megfújni, vagy szürcsölni, hatalmas kortyokban zártam nehéz napom.
Újabb győzelem a szoba sűrűjében, újabb diadal az ablakon túli világon.
Néma álommal ünneplek.
Dac
2010.01.09. 08:48 :: atomheartfather
Szólj hozzá!
Címkék: élet biológia álom szerelem este szavak szeretet dac büszkeség szigetek
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szigetek.blog.hu/api/trackback/id/tr61658370
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
