Távozom, mielőtt kifordul a világ. Először feje tetejére borul, aztán körbe-körbe jár. Szépen lassan elcsitul, végignézem az utolsó giccses naplementét. Szép volt itt, egy kavicsot zsebre vágok és beleszagolok a levegőbe. Érzelgősen, csukott szemmel.
Elsétálok, amikor mindenki másra figyel, beszélget, vitatkozik, lakomát ül. Érzem az étel illatát. Gyors, hangtalan léptekkel indulok, aztán már segít a szürkület. Fák szaladnak mellettem, még a leheletem is visszhangzik. Kutatom az üres horizontot, táncol a hétköznap, remegnek az alakok a tömegben.
Egy robbanásba kellett volna foglalni az ordításom, hogy igazán meghallja mindenki, hogy felébredjenek az unalmas álmokból. Most már tehetetlen vagyok.
Földre rogyok, és mint valami világvégi huligán siratom, hogy nincs mit pusztítani. Cél nélkül a romok között már az üres gonoszságnak sincs értelme.
Távozom
2011.06.23. 08:04 :: atomheartfather
Szólj hozzá!
Címkék: élet álom világ apokalipszis robbanás pusztítás vége üres szigetek
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szigetek.blog.hu/api/trackback/id/tr713007761
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
