Egy hosszú sétát emlegetett. Egy jellemformáló, darabokra repesztő utazást. Hegyeken vezetett keresztül, végig keskeny, mohos szerpentineken. Kavicsokon gördülő talpam olykor a visszafordulásért nyüszített. Mégsem hallgattam rá, csak mentem egyre messzebb, ködfüggönyöket fellibbentve, éghajlatot váltva, napszakokat kikerülve.
Felejtve vallomásokat, felelősségteljes beszédeket, fejemből arcokat radírozva, egyre tisztább folyókon gázolva. Egyre könnyebb volt minden, mintha minden a gravitációval lenne kapcsolatban. Valami hatalmas, eddig felfedezetlen lélek-képlet, az egyenlőség végén a teljes boldogság állandójával.
A pihenés percei a rémálmoké voltak, éles hangok és ismerős hajviseletek, libabőrt pattintó érintések. Bennem szorult foszlányok, rossz döntések, hamis szerelmek, elkiabált frázisok. Monoton gomolyogtak a hajnali naplemente előtt. Dér csípett és harmat lepett, földbe ültettem az éjszaka haragos magjait.
Éreztem, hogy közeledem, lassan elfogyott a távolság, elfogytak a rémálmok, s mögöttem minden évszakot váltott. Az utat fák szegélyezik, az árnyékban kényelmes a megpihenés.
Igaza volt hát a sétával. Most már minden megváltozott, a fájdalom bölcsességgé, a csalódás büszkeséggé alakult.
Egy áztató fürdő és új kalandok várnak.
Konkvisztádor
2010.02.24. 18:57 :: atomheartfather
Szólj hozzá!
Címkék: élet utazás álom felejtés ösvény szigetek megtisztulás konkvisztádor
A bejegyzés trackback címe:
https://szigetek.blog.hu/api/trackback/id/tr641787508
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
