Szigetek

Dalolj már! Kezd csak el, a zárt ablakon is harsanj át, végig nagy házak folyosóján, minden élőlénnyel találkozva, kacsintva, krákogás nélkül, hamis hangok nélkül. Kiénekelve magasakat és mélyeket.
Mint madár a fán, kopasz fejeket látva, orrhegyek és kézmozdulatok, ideális ívek, torpanások, kócos titkok mindenütt. Hangonként érkezik a megkönnyebbülés, a távolságtartás boldogsága. Világgá csiripelt közönyös harmónia, faágak közötti összevissza perspektíva. Szívtelenül vidám fütty, levelek védenek a szégyentől. A lelkiismeret furdalásra is van egy dal, egy gyönyörű, andalító melódia. Nincs papírra vetve, hangjegygombócokba kódolva, vonalak között fürödve, hullámozva sorról sorra, olykor kifröccsenve. Az álomból jön, a tömeg zajából, a televízió sistergéséből, a hang nélküli intésből, a kierőszakolt bókokból.
A refrént még néhányszor így a végére, hogy karmoljon, kapaszkodjon. Hogy megmarkolja a fülcimpát és befészkeljen a csend következő néhány percében. Vérezzen a zajtalan térben, buggyanjon a lélekből, csöpögjön végig a padlón.