Ez valami visszhangos mennyország. Kevesen vannak, hallom saját gondolataim. A másik sarokban is én állok. Átkiabálok, tanácsot adok, s egyre tisztábban töprengek.
Fel s alá járkálok, egyre bonyolultabbnak tűnik minden. Gombolyagjáték, semmi több. Az ijesztő dolgokat elnevezem, kipiszkálom a zajokat az árnyékból.
Túlélésem egy darab fehér papírlap. Mindent feladtam a legvégső sötétkék tollvonásig. Az utolsó pontot hagytam a végére, hogy tudjam, lenne mire visszaemlékezni. Érezzem a súlyát minden üres nosztalgiának.
Ez volt itt az alkotás helye. Minden az utolsó pont előtt. Katarzis, vagy bizonytalan befogadás nélkül. Értelmetlen, haszontalan percek telnek. Hűlt helye a titoknak, a pont is egyre haloványabb.
Te csak a visszhangot hallod, s fogalmad sincs róla. Egészen igazinak hangzik, csak éppen senki nem kiáltott. Körbenézel, de addigra eltűnök. Töprengsz, keresel, s látod, hogy kevesen vannak. A másik sarokból figyel valaki, mintha csak tükörbe néznél.
Én közben teljesen kifakulok, mosolyogva győződöm meg róla, hogy egyáltalán nincs is kérdés. Nincsenek dilemmák, megfejtésre váró életelemek. Könnyű, szinte már súlytalan minden. Aztán a hang kialszik, s egy pillanatra még az utolsó gondolatomba kapaszkodom.
"Hát mégsem sikerült." – így távozom.
Visszhangos mennyország
2011.07.18. 09:10 :: atomheartfather
Szólj hozzá!
Címkék: élet fehér álom alkotás boldogság kérdés csend visszhang mennyország szigetek
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szigetek.blog.hu/api/trackback/id/tr423076130
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
