Még mindig hallgatok. Bűnösen, a szoba árnyékos részeibe kuporodva. Nem kell napfény, mindig csak összezavar.
Halomnyi könyvben keresem a válaszokat, pörög ujjaim között a szépirodalom, mint hitvány szemfényvesztő kezében egy csillogó érme. Eltereli a figyelmet, s mégis fitogtat, bölcsel, vagy csak egyszerűen és felszínesen szórakoztat.
Ezek most megint amolyan csöndes, sötét percek. A gyilkos rádöbben tettére, kémleli a hangtalan vért, alakzatokat képzel bele, figyeli ahogy alvad és sötétedik. Figyeli a mozdulatlanságot. A zongorista ujjában érzi még az utolsó leütött csontbillentyű hidegét. A húr rezonanciáját még sejteni véli a fül, miközben végleg elolvad az utolsó nesz.
Talán létezik üres várakozás, kitöltetlen percekkel, közönyösen, üresen, céltalanul. A tett utáni pillanatban, a markáns gondolat megszületését követően.
A bűn mindig csak nézőpont kérdése, ezzel nyugtatom magam. Egy nagy sóhajtás kell, s visszailleszkedem a társadalomba.
Mindenki csak rám vár.
Megtörtént
2010.08.27. 19:18 :: atomheartfather
Szólj hozzá!
Címkék: élet éjszaka lélek árnyék csend tett szigetek
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szigetek.blog.hu/api/trackback/id/tr952252774
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
