Szigetek

Valaki már hajnalban rád gondol. Valaki már hajnalban megkíván. A gondolat sebességével osonok egészen hozzád, az ágyad tövéig. Porszem sem rezzen, ügyesebb vagyok a hangtalan lopakodó macskánál. Pupilláim legnagyobb kapacitásával figyelem alakod a sötétben. Várok, megismerem…

Csak fekszem. Ennyi biztos. Egy ágyon. Hajnal van. Nyári hajnal lehet. Meleg fények szűrődnek az ablak sötétítésmentes résein. Fekszem, ez viszont biztos. S te ott fekszel mellettem. Vagyis szemben. Talán a legpontosabban közel hozzám, a szemembe nézve. Mosolyogsz. Olyan őszinte…

A világ szélére ülök le. Lógatom lábam és ugyanazt a dallamot fütyörészem. Ismered te is. Cinkosom voltál. Még a pusztulás előttről rémlenek foszlányai. Egészen boldognak tűnnek, finom harmóniák, fülbemászóan meseszerű dallamok. Elkezdem számolni a csillagokat. Kezdve a…

Ahogy lehunyom a szemem, rögtön táncolsz. A hajad forgatod, hipnotikus örvényeket keltve. Ahogy lehunyom a szemem, rögtön megérkezem. Ott van a húsod, ott van az illatod. Enyém minden, amit addig álmodtam, vagy éltem. Mégsem látok többet nálad. A betevő falat vagy, teli gyomor,…

Szép csendben morzsákat hullajtok, hogy az álomból hazataláljak. A sarkon várlak reggel, összehúzott kabátban, megint csípős szél fúj. Nem jössz, én pedig lassan elindulok. Higgadtan végig a nyomok mentén. Gyerekjáték lesz.  Erről többet nem beszélünk. Hagyjuk, hogy majd…

Csak a hideg kezeket látod megvillanni az asztalon. Nyugvó helyzetben, apró fényfolttól világítva. Vihar előtti csend. Vagy. Tett utáni megpihenés. Alkot vagy öl? A sötétben rejtőzik a válasz, a test folytatása, az elhelyezett tárgyak kompozíciója. Minden a képzeleted…

Annyira törékeny minden. Hozzáérni sem merek. Kontár, álomtalan gondolatok kínoznak. Elképzelem, mérlegelem, visszakozom. Inkább nem piszkálom, csak figyelem, csodálom. Védelmezem. A szavakat rejtett lapokra helyezem, kezemet koccintásra, számat mosolyra használom. Így a legjobb…

Ki akarom díszíteni az egyszerű szavakat. Amikről máskor hallgatok, amik mögé a gyötrelmet tuszkolom. Ahonnan előhúzom az élére vasalt nosztalgiát, naftalinszagúan és elfáradt textilszálakat.Tenyerem ellenőrzi az iktatott emléket, s az eredményt az agyba küldi megfelelő…

Legyintve tűrni, elegántos mozdulattal. Valami kizökkenthetetlen, hűvös angolsággal. Vállat vonni és egyet ceccenteni.Jó volna. Helyette itt a másik közhelyes véglet. A szűnni nem akaró töprengés, nyikorgó agyvelőhangok, lüktetés, álmatlanság. Hajnali táskás szemek, homályos…

Még mindig hallgatok. Bűnösen, a szoba árnyékos részeibe kuporodva. Nem kell napfény, mindig csak összezavar.Halomnyi könyvben keresem a válaszokat, pörög ujjaim között a szépirodalom, mint hitvány szemfényvesztő kezében egy csillogó érme. Eltereli a figyelmet, s mégis…

Várok a véletlenre, várok a hullócsillagomra. Haljon meg most értem. Brutálisan, robbanva, pusztítva, izzón és hirtelen. Felperzselve körülöttem a sötétséget.Parázsát tenyeremben kapkodva kívánom az attrakciót. Életem dobpergéses világszámát. Hökkenés, taps és…

Mindentől fél, sötétbe bújik, reszket. Remegő kézzel gyilkol, lassan nyugszik. Túlélő harc a démonokkal, falra vetült árnyékokkal.Menekül, kapkodja tekintetét. Zseblámpacsóva és kevéske holdfény. Még mindig itt vannak. Türelemmel várnak, falon kúsznak, szennyes közé…

Törött szárnyú remegés, könny a kíntól. A fizikum, a hús, a csont roncsolása. Nyilall, villámlik és felsikolt. Farkasként vonyít a Holdra, táguló pupillával öklendezi a lélek gyilkos ösztönét.Összeroppantom a világot, a fájdalom törvényei miatt, az egyensúly és a…

Olyan rossz érzés a csendbe belesuttogni. Mégis muszáj, mégis hamar unalmassá válik a mozdulatlan hullámhossz, a rezdülésmentes levegő. Főszereplővé válnak a zörejek, a háttér eddig meg nem értett zajai.A szokások túszokat ejtenek, bekötött szemmel nyüszítenek a sarokban,…

A zárka magánya új dimenziókat nyitott. Új színeket kevert a rabság, lekottázhatatlan dallamok, izgalmas illatok gomolyogtak.Szavakat kellett volna kitalálni rájuk, gondolattal is alig lehetett bírni a változást. Mégsem szabadott tenni semmit. Nyomot hagyni, árulkodni. Titokban…

Sokáig csak álltunk egymással szemben és vártuk, hogy valami megtörténjen. Valami rajtunk kívül álló, minket mellőző és figyelmen kívül hagyó esemény. Valami, ami eltereli a figyelmet, megszakítja a kínos csendet.Aztán persze abban a néhány percben semmi sem rezdült, nem…

Mint egy közeli rokon, úgy értem hozzá, csak tűzzel. Valami letagadhatatlan, elnyomhatatlan tűzzel. Összekötött minket a titok hiánya, valami mély, unalmasan egyszerű őszinteség. A múlt kedves kalandjai, és a démonok skandált sorai.Vonzás volt ez, valami ősi, álmok mögé bújt…

Mondd, hogy mindenütt jó. Hogy ki sem kell mennem az ajtón, matatni a zárban a hajnali vakság állapotával küzdve. Csak át kell fordulni, belekezdeni a következő történetbe, kicsit a szemhéjak mögé rejtőzni. Terüljterülj asztalka, fehér egyszarvú, toronyban trillázó hercegnő.…

A démonok velem egy időben tértek nyugovóra. Hosszú napok után, késő éjszakába nyúlva. Fáradtan kuporodtak fülem sarkához, fejüket cimpapárnára hajtva. Nyugtalanító zajt adtak, bugyborékoltak, sípoltak rémálmokat rejtve tarkóm belsejére.Vérágas reggel, lekésett…

Szembeköpöm a holnapot. Szeretkezzünk most. A tükrön keresztül, úgy súgd a fülembe. Valld be, sirass el! Követelj vissza, mondd hogy az időnek semmi értelme, hogy csak az számít. Az utolsó szó, az a megnyugtató, az álom előtti derengő. Amikor sejted a vallomást, az elpiruló…

Éjszakáim része, a szebbik fajta álmoké. Zavaróan rám fekszik és átölel. Marad a virrasztás, az a szemet leragasztó örökös ébrenlét eszméletvesztés előtt. Letagadom, csitítom, mélyen a párnába szagolok. Semmi sem segít. Nyughatatlanul élem át a boldogságot. A végtelen…

A felgyorsított képsorok sarkaiba kapaszkodom. A szemcsés, fekete-fehér kockák lyukas, keretes széleit markolom. A zajos, mosott háttérben csíkot húznak a fények. Fehéret a neoncsövek, szürkét az irányjelző, és a közlekedési lámpa. A járda pocsolyái szaggatottan követik…

Azt a pillanatot sosem feledem, olyan örökké belém kódolt, csupa számomra felfoghatatlan, kincset őrző pillanat. Annyira erős, annyira kitörölhetetlen. Valahogy ijesztő volt látni. Szemébe néztem, és ott volt az a mindent átitató mánia, az a feláldozás, az az egész világot…

Be sem merem vallani. Magamnak. Az egész hiányérzetet, a halkuló nevetést, az elköszönés kozmetikázhatatlanul szívtelen szavait.A korgó gyomor lélek-megfelelője. Az utolsó szó jogán marasztalom. Arcokkal, mozdulatokkal, csenddel és erőltetett sírással. Utóbbi csak a hatás…

Egy ismert dal szólt a rádióban. Egyre halkabban, aztán már nem is figyeltem. Sötét volt.A húsa friss volt, minden harapás újabb lépcső a pokolba. Minden kör a hempergésben később majd fülembe súg, hogy megbánjam, hogy szégyelljem. Átfestették az éjszakát az első…