Mint egy közeli rokon, úgy értem hozzá, csak tűzzel. Valami letagadhatatlan, elnyomhatatlan tűzzel. Összekötött minket a titok hiánya, valami mély, unalmasan egyszerű őszinteség. A múlt kedves kalandjai, és a démonok skandált sorai.
Vonzás volt ez, valami ősi, álmok mögé bújt hús-mágnes. Testrándulás, feltűnésmentes érintés, mindig csak egy utolsó ölelés, egy kedves, távolból kiáltott szó búcsúzás után. Mint két régi harcostárs, különböző világnézettel. Amikor kellett meghaltak volna egymásért, most pedig már külön nyelvet beszélnek. Mégis van valami cinkosság, valami kiirthatatlan ingerek mélyén dobogó megható önfeláldozás, figyelem, aggódás. A fáradt mosoly, minden egyes túlélés után, közösen szerzett sebek, közös felépülés. A fájdalom még a boldogságnál is jobban összeköt, erősebben ég bele a szervezetbe.
S most egy sóhajtással minden emlék felszabadul, előttem vibrálnak az ütközetek. Látom a még ártatlan reggeleket, s hallom a koromsötét éjszaka szótlan zokogásait. Számunkra történelem, ami másoknak titok.
A szerelem veteránjai lettünk mindörökre.
Ő volt
2010.04.27. 07:50 :: atomheartfather
Szólj hozzá!
Címkék: élet éjszaka kapcsolat boldogság vége igazi emlékezés szigetek szerelem.szakítás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szigetek.blog.hu/api/trackback/id/tr151954647
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
