Szigetek

Én vagyok a kirakat-ember. Meztelen merevséggel várom az újabb feldíszítést. Fakó testem divat után kiált. Egy távolban eldöntött ízléses összeállítás, a raktár felől érkező két ügyes kéz. Még egy utolsó gallérigazítás fellépés előtt.
Ma azért dolgozom, hogy üzletet csináljak, hogy kiénekeljek egy pénztárcányi kedvet, levadásszam a gyenge lelkeket, a "marossznapomvan" fazonokat. Messziről látom őket az üveg mögött. Látszólag sietnek, szürkén pózolnak. Megkoreografált vásárlási násztánc, szégyellős kéretés, utolsó lehelet az átlátszó felületre, s máris benyitnak.
Néha szeszélyesek és makacsak. Napokig elkerülnek, távolról figyelnek, de megtanultam várni. Élvezni az anyagot arányos alakomon, az árcédula szurkáló bizsergését. No meg ott a csuklómon kopogó csipogó. Délben a legszebb minden. A legtöbb ügyfelem táplálkozik, hozzám pedig bekúszik a csendes napfény. Bábuszieszta, ilyen lehet a mennyország.
Vizsgálom magam, kopások és repedések, a turnék és a rendszeres áthelyezések megviselik porfestett pasztell testem. Egyesek háborús veteránként dicsekszenek, feltűrt ingujjal, lábfej nélkül, rövidnadrágban. Csodálom őket, egyfajta szánakozó csodálat, amiben kevés az őszinte, mély együttérzés.
Állj meg és nézz rám! Ezt ordítják üres szemeim. Csámcsogj és vesézz! Mérj végig! Élvezz, irigyelj, akarj!
Nyiss rám, s talán ma olcsóbban megkapsz.