Szóval akkor ma sem léteztem. S még vége sincs, tehát a múlt idő indokolatlan és elhamarkodott. Tudom azért, hogy néhány ember még érzékel, hogy még valahol a passzív szókincs és az elfelejtett gyermekkori iskolatársak nevei közt ott fészkelődöm. Gondolsz rám, tehát vagyok.
Holnap már eltűnik a kedvenc ételem, és a szemem színe a találgatás halmazba kerül. Körímélek és továbbküldött nyereményjátékfelhívások. Címlistákban aszalódó dőlt betűs kukacnév.
Aztán mikor még nem is számítok rá, megtámad a qwert-szindróma, ujjaim begye egyre kevesebb billentyűt lesz képes működésbe hozni. Először csak az ékezeteseket, aztán eltűnik minden magánhangzó, végül pedig csak a három pont marad, egy mosolyjel meg egy kis csillag lenn, jobbszélen.
