Csábíts el éjszaka, kösd orromra titkaid!
Kicsordult az álom, a valóságba csepegtetve át testét. Az elején még nem is éreztem a súlyát, azt a rekkenő hőséget. Miután a pupilla alkalmazkodott a napfényhez, jött a szédülő ballábbal felkelés. Ájulásig kergetett emlékezés, rosszullét és szürke pofon. Képtelen keringő az ablaknál. Egy kis levegő gyógyítja sebeim, hűs zaj és szellősóhaj.
Sajog még a világ, bokától felfelé minden kattan és lüktet. A kakaóba mártott kanál koppanásából aztán kizuhan az első kép, arcának pendülése felrajzolja első mosolyom. A kopott terítő tesz most boldoggá, szemtanúm és cinkosom. Része a színes vágynak, mely fejemből párolog, a bágyadt koncentrációnak, valahol mélyen a bőr és csontok alatt.
Igazságtalan ez az egész. Ez a foszlányos mozgókép, szakadt filmszalag. Szánalommal rogyok össze. Padlón csúszva, remegő karokkal igyekszem. Tologatok, hajat túrok, borzolok, tétova kényszermozgások helyettesítik az újrateremtést.
Majd szépen lassan talán sikerül, apró lépésekben születik a következő extázis. A tarkó mögül, egy deres pohárból felszürcsölt korty után. Izzadt hazaérkezés közben, a kulcsot az asztalra dobva.
