Egy háborúban vertek halálra. Kivérezve szerelmet, családot. Elfelejtve őszinte szavakat, amik egy vallomáshoz kellenek. Csak tűrtem, vártam, hogy végigfolyjon, hogy alvadjon, hogy sötétedjen. Lassan elfeketedjen, szusszanás és hörgés zavarja.
Lüktető fejemben gondolatok ragadtak, titkos bűnök, s évek óta hallgatott álmok. Remegő kezemmel fogom fel a sűrű cseppeket. Földdel és sárral keverem, szám szélét megnyalva kóstolom.
Fanyar túlélés, holdfényes agónia. Körbevesz a halál, rezzen a bokorban, homlokon simít. Minden olyan megnyugtatóan alakul. Fülembe mesét duruzsol házról, gyerekről, a terasz gyönyörű virágairól. Az évek alatt felhalmozott bölcsességről, tekintélyről, hitről. A közelmúlt már nem is fontos. Erőm sincs már emlékezni. Talán egy háborúban halálra vertek. Közben még mindig mesél kellemes, búgó hangján. Úgy érzem mosolygok.
Halkan tüzet rak, tenyereit összedörzsöli, fecskendőt készít.
Álmos vagyok.
Áldozat
2010.02.20. 12:14 :: atomheartfather
Szólj hozzá!
Címkék: élet halál álom háború áldozat szigetek
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szigetek.blog.hu/api/trackback/id/tr281775555
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
