Szigetek

Fogva tartanak az üres frázisok. A boldogan éltek, míg meg nem haltak-ok, a vihar előtti csendek, az első látásra szerelmek. Az idő mindent megold-ok, a nem érdemel meg téged-ek. És persze, ami nem öl meg mindig erősebbé tesz. A sebeket hegek váltják, majd a hegek helyén fakó vadhús ráncosodik érzéketlenül.
A gondolatba göngyölt kísértés, a beágyazott álom, a tarkón kiizzadt sós testcsepp. Lehetetlent kérsz mindig. Csak egy fokkal haladja meg erőm, mindig hiszek a kudarc elkerülésében. A maximumban és a sikerben. A küzdés segít elkerülni az unalmat és táptalaja az álmodozásnak. Minden adott egy színes kis élethez.
Aztán holnap megint fel a fejjel! Újra naivan, épp kiszállva a pelenkából, pirospozsga és tátott, nyáladzó száj. Besüt a fény az alkotáshoz. Ez igazi napfény. Nem alvás közbeni hassüttetéshez való. Nyugtalanító, lábrázós, kutató. Körülvesz a giccs, körülvesz az unalom. Ideje szüretelni, darálni, préselni, forralni, keverni, erjeszteni! Átalakul a rácsszerkezet, átkenődnek a színek is.
Aztán az első kortya mindent elárul, a munka közben máshogy illatozott.
Hát egyszer élünk. Üresen, bevált mondatok mögé bújva, kudarcot megtagadva, villanyt kapcsolva, hazudva.