Akarok egyáltalán felejteni, vagy tényleg nem is tudok. Nem is tudnék. Félek felejteni, inkább ragaszkodom. Emlékbe, álomba, továbbgondolt történetbe, kívánt sorsba, jóslatba. Vágyak rángatják a javíthatatlan marionettet. Ma elfordul, holnap magába roskad.
Megint mesél és egybefűz. Nosztalgiával tartósít az idő ellen, a szuvas fogyatkozás ellen. Lakk a pudva és rothadás ellen, micsoda mézzel nyakonburított hagymáz. Élvezem az ízét, sokáig öblögetem, oda és vissza, a szájpadláshoz simítom, egészen az agyvelőig szívódik. Máris elegánsabb a hétköznap, homályosabb a kilátástalanság, a képzelet kinyúl a képernyőből és fültövön vakarint.
Azt hiszem egy mosoly a minimum. Nem őszinte, de annál életmentőbb. Aggódni pedig majd egy szürke pillanatban. Addig pihen a felnőtt.
S játszik a gyermek.
Virtuál
2010.08.11. 09:38 :: atomheartfather
Szólj hozzá!
Címkék: élet játék álom vágy múlt szigetek milettvolnaha
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szigetek.blog.hu/api/trackback/id/tr32214033
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
