Az az ember ott sír. A tömeg szélén a parkban. Észrevétlenül hüppög és belefekszik az avarba. Gesztenyét gyűjt, figurát épít és játszik. Egyre nagyobb nyugalommal mozognak karjai. Teste átlagos lélegzetvételre vált és felejteni próbál.
Ez az ő otthona, titkokat rejt a kérgek alá, amik lassan évgyűrűkké tömörödnek. Odvak és gyökerek közé mosolyog, sáros ujjnyomot hagy az ágakon. Talán még hamvas nimfákkal is felesel, hallgatja a rothadó talajt, az alvásra készülő férgek fészkelődését. Számolja a költöző madarak V-betűit, az egyre fogyatkozó napsütéses órák számát.
Megszaggatja rongyait, higgadt és artikulálatlan szidalmakat ordít az ég felé. Fáradtsága az átkokkal érkezik, elveszíti egyensúlyát és görcsösen nyel egyet. Szájából a párafelhők békés kéményfüstként emelkednek egyre feljebb.
Lassan nyugovóra tér, hatalmas, színes levéltakarót húz magára. Szakálla tarka bokor, mellkasa tüskés kacsrengeteg.
Ködbe csomagolja a szürke fagy.
Csavargó ősszel
2010.09.30. 22:58 :: atomheartfather
Szólj hozzá!
Címkék: élet ősz köd magány szigetek csavargó
A bejegyzés trackback címe:
https://szigetek.blog.hu/api/trackback/id/tr472335956
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
