Szigetek

Rengeteget rágódom ezen. Többet, mint bármi máson. Gondolom te is jártál már így...ne is válaszolj tudom jól, hisz ismerlek. Hát arról beszélek. Emlékszel, egyszer meg is ígértem! "Ebből még vers lesz barátom!" Ne nevess, én akkor tényleg komolyan gondoltam. Nem gondoltam, hogy millió vers is kevés lenne, hogy a napok multával mindig újat kellene írni, folyton csak újabb sorokat, folyton ugyanarról. Amikor hiányzik valami a jelenből. Valami olyan, amit a múltban akartál, amire annyira vágytál, mint kiskorodban, amikor vicsorogva csuktad be szemeid. Nem is becsuktad, összeszorítottad, de annyira, hogy már szikrázó kis látósejtek nyüszítettek szemhéjad belsején. Koncentráltál, és már álmodtad is az örömöt, a beteljesülést. A behunyt szemekből és vicsorgásból aztán mosoly lett, egy később kukába kidobott, elfecsérelt, összegyűrt mosoly, melyről születése után rögtön lemondanak, mert nem oda születik, ahová korábban álmodták. Így vágyakoztam olykor, s a vágyott jövőből kiábrándító jelen lett. Nem is a csalódás, tudod azt megszokod, abba belenyugszol, ahogy az évszakoknak is mindig meg kell halniuk. Ezek ellen nem tehetünk semmit, vagdalkozhatunk, hisztizhetünk, de a törvények maradnak, ezeket a szabályokat se megszegni, se átírni nem lehet. Az igazi kín, az benned van. Az a sajgó fájdalom, ahogy beléd törik az az áhított jövőidill, ami soha nem jön el, de benned ragad, mint egy torz ikertestvér elkorcsosult holtteste. Te magad vagy, egy boldog én mely halva született a világra, aki életképtelen volt, aki nem kapott szót, aki csak egy cameó volt, egy színen átfutó árny. Ő az elmulasztott lehetőség fantomja. Egy boldogságdimenzió kapujának csatornába dobott kulcsa. Ami után újra és újra epekedni kezdesz, firtatod és elemzed. Sebedbe túrsz és látod azt a beletört szálkát, azt a kis fekete pöttyöt. Mélyen van már, kipiszkálhatatlan, betokozódva szunnyad testedben, de te néha felfedezed, és felsóhajtasz. Emléke a meg nem ismert harmóniának, a beteljesületlen szerelemnek, a boldogan éltek, míg meg nem haltak függönyomlásnak.