Már csak az emlékekből táplálkozik, tartalékenergiával zakatol. Hátrafordul, befelé sóhajt és kilélegez. Újra egyensúlyban, újra apró mosolyfröccsöt kapott az arc. A kilátástalan világot látó tekintet, a lefelé görbülő festett száj. A szomorú bohóc megpihen. Szeme körül kikopott a fehér szín, lassan mosta végig arcán, a pirospozsgát és a színes kontúrokat átszelve.
Olyan bonyolult lett minden, olyan nehézzé és összetetté vált egyetlen friss izomrándulás, ajakfelhúzás. Tényleg ennyire sokismeretlenes és hosszan levezethető? Valami bújdosó, száműzött dimenzió. Most megint nem látszik, megint annyira értelmetlen, és bizonyíthatatlan. Szinte már csak hittel magyarázható, hittel és félelemmel. Mert mi lenne nélküle?
Újakat kell gyártani, friss csillanásokat, napi színeseket. Mert ez így tovább nem mehet. A múlt már belefáradt ebbe az egészbe. Minek bolygatni, legyengíteni és elkoptatni?
Egyszerűen meg kell próbálni, először csak magában, talán sötétben, ébren, vagy álomban. Aztán jöhetnek a fajsúlyosabb, csoportos vígalmak. Néhány őszinte vidulás, esély a gyógyulásra, valami zajos, elraktározandó apró történelem.
Mosolyok
2010.03.05. 09:10 :: atomheartfather
Szólj hozzá!
Címkék: élet emlék mosoly melankólia szigetek
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szigetek.blog.hu/api/trackback/id/tr811810800
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
