Szigetek

Korábban rengeteg hasonló álmom volt, tudod igazán hittem még abban az életérzésben. Nem a játékban, nem a harmóniában, nem a tökéletes hangzásban, az összeérett hangszerelésben, az egymásra hangolódott zenészekben, sokkal inkább a nyers hangzásban. Abban a borzoló, sistergő…

Akkor írta, hogy elmegy. Emlékszem kánikula volt, és éppen ásványvizet ittam. Langyos volt és enyhén szénsavas. Nem esett jól. Csak néztem az üzenet digitálisan megformázott betűit. Azokat a lehangoló pixelbe fojtott sorokat. Örültem, hogy most boldog. Furcsa volt, hogy mégis…

Aztán ott voltunk megint a csillagok alatt. Sikeres szökés után, a szabadsággal és néhány sör utóízével szánkban kábulva feküdtünk a szabadban. Nem hiányzott a távcső, nem hiányzott a Jupiter gyűrűje sem. Elég volt nekünk az a sok szikrázó fénypötty, ahogy ott lüktettek…

Szétmorzsolt, összetörtMagadat csipegeted,Mielőtt a galambokGyorsabbak lesznek.Máris tudod, hogyA naplementeMegváltás lesz.Lucskos, párás, éjszakaiHatalomátvétel.Elfoglalod a világot,Széttörve mindent, miNyersen kudarcraÍtélt korábban.Tankok és földalattiBázisok…

Rengeteget rágódom ezen. Többet, mint bármi máson. Gondolom te is jártál már így...ne is válaszolj tudom jól, hisz ismerlek. Hát arról beszélek. Emlékszel, egyszer meg is ígértem! "Ebből még vers lesz barátom!" Ne nevess, én akkor tényleg komolyan gondoltam. Nem…

Tudod, mi lenne jó? Úgy létezni, mint amikor hallasz énekelni valakit, tudod, ahogy közel hajol a mikrofonhoz, és nem szűri semmi ott a hangokat, hallod azt a nagyon parányi kis kiegészítő zajt, amikor nyílik a szájüreg, s éneklés közben a nyál csattan, csilingel néha, halkan,…

Aztán ötvenegy volt, amikor meghalt. Naná, a drog. Nem bírta már a szervezete. Hiába akarta persze, küzdött, hajtott, menekült, de a drog és a zongora nélkül ő már rég meghalt volna. Snassz, mi? Mégis igaz, hidd el! Szerintem az ilyen emberek vágják fel az ereiket. De neki volt…