Szigetek

Indul a kaland. Felöltöm a hősálarcot. Villámgyorsan öltözöm, senki sem láthat. Az ajtót kettőre zárom, biztos ami biztos. Aztán irány a légtér. Környezetkímélő kondenzcsíkom kikerüli a pillangókat is. A bőség zavara jellemzi munkám, kihízom a nyolcórás munkaidőt. Este…

Annyira törékeny minden. Hozzáérni sem merek. Kontár, álomtalan gondolatok kínoznak. Elképzelem, mérlegelem, visszakozom. Inkább nem piszkálom, csak figyelem, csodálom. Védelmezem. A szavakat rejtett lapokra helyezem, kezemet koccintásra, számat mosolyra használom. Így a legjobb…

Egy álomvilágra nyitok ajtót. Eltitkolom, nem nevezem. Az á-nál nem tátom szám, az o-nál nem kerekítek. Még gondolatban is más szavak mögé bújtatom. Dimenzió, fantázia, meseország. Itt most tisztább a levegő is, a játék maga az élet. Nincsenek pajkosan girbegurba ösvények,…

Borsódzó hátú kalandorrá vedlek. Régi bőrömet hátra hagyva, porba rúgva. Csettintésre lelket cserélve könnyezem. Persze nincs tragédia. Csak az út pora kínoz. Sűrgős lépteim és az aszály. Szépen lassan kell minden ballaszttól megszabadulni. Szókincstől, nevektől, mélyebb…

Már tudom, hogy mindig bennem leszel. Egyszerűen itt ragadtál. Egy kimoshatatlan folt, karcolás az intarziás asztallapon. Egyik nap ébredtem erre. Álomtalan, józan gondolatként táncoltál a hajnalban. Bevillant minden, mint valami elfelejtett tennivaló. Aztán megnyugodtam. Jó volt…

Csak figyelem tétova mozgóképem az elhaladó villamos tükröződő felületein. Szaggatott állókép, bizonyíték a létezésre. Aztán hirtelen filmszakadás, a szerelvény elhagyja a megállót. Újra bizonytalan mono-élet. Megerősítés és józanító iker nélkül. Már nem is létezem…

Egy bűnös mindenható érzés. Mindenkinél okosabban. Mindennél pontosabban. Könyvből olvasva az életet. Rámosolyogva a szereplőkre. Kalapot emelve, esernyőt lóbálva. Elegáns istenlélekkel. Könyörülettől és szánalomtól túlcsordulva. Tudva a következő lépést, szemtelenül…

Egy egészen apró pontot szemlélek. Lenn, talán a tengerszint közelében. Zuhanás közben is szugerálom. Szánom és becézem. Amorf alakját elnevezem, elhelyezem a teremtés láncában. Én vagyok a katasztrófa, izzó testem az asztalra csap és csenddel fegyelmez. „Majd…

Mindent köszönök! Csókolom. Kezed. A bölcsességet rongyokba csomagolva vándorbotra tűzöm, vállamon cipelem. Tőled már csak egy csók-gesztust remélek. Hamubasült helyett. Hidegen, kimerevítve. Összegyűrve, zsebretéve. Mint régi dagerrotípia, fakón és tépetten őrizve…

Mesébe illően akarok hazudni. Ártatlanul és boldog végkifejlettel. Kártyaként keverem a szavakat, mint érmét forgatom ujjaim között tollam. Ne higgy el engem, nevess ki, legyints utánam és ébredj fel! Minden egy pillanat műve volt. Akár egy bűntény, egy villanás alatt elkövetett…

Nem tévedtél el, mert még azt sem tudod merre vagy. Talán egy autóból kidobva az útszélén, fejeden zsákkal, benne kócos hajjal. Az értelem értéktelenné válik, az ösztöné az utolsó szó.Szagokat követsz, ösvényeket képzelsz a sűrűbe, a sötétség mélyén fénycsóva a…

Ki akarom díszíteni az egyszerű szavakat. Amikről máskor hallgatok, amik mögé a gyötrelmet tuszkolom. Ahonnan előhúzom az élére vasalt nosztalgiát, naftalinszagúan és elfáradt textilszálakat.Tenyerem ellenőrzi az iktatott emléket, s az eredményt az agyba küldi megfelelő…

Próbállak felidézni, mesébe foglalni. Egészen az elejétől, az első szót, a szó előtti első gesztust és felismerést. Azt a kincstaláló pillanatot, amikor még tisztában sem vagyunk a jelen súlyával. Amikor a naplóba firkált, jóllakott múlt megszületik.Tenyeremmel görgetem,…

Hát ilyen az újjászületés? A hófehér falak között már a hegek sem látszanak. A lerakódott sérelmek leheletbe burkolóznak és az első szellőztetéssel távoznak. Mész-szag és puha szőnyeg, minden olyan purgatóriumi. Amikor még nem tudod, hogy a pokolban, vagy a mennyben végzed.…

Az árnyékban kereslek. Utolsó ötlet, zakatoló mánia, figyelmeztető gyomorgörcs. Volt időszak, amikor minden szavam neked dicsekedett, elismerésedért térdepelt, figyelmedért nyüszített. Mostanában próbállak helyettesíteni. Új arcokkal, friss élményekkel. Eldöntöm, meggyőzöm…

Az az ember ott sír. A tömeg szélén a parkban. Észrevétlenül hüppög és belefekszik az avarba. Gesztenyét gyűjt, figurát épít és játszik. Egyre nagyobb nyugalommal mozognak karjai. Teste átlagos lélegzetvételre vált és felejteni próbál.Ez az ő otthona, titkokat rejt a kérgek…

Én vagyok a kirakat-ember. Meztelen merevséggel várom az újabb feldíszítést. Fakó testem divat után kiált. Egy távolban eldöntött ízléses összeállítás, a raktár felől érkező két ügyes kéz. Még egy utolsó gallérigazítás fellépés előtt.Ma azért dolgozom, hogy…

Hideg kezek a lapok között. Sustorgó, lassított pörgéssel fogynak a fejezetek. A történet bekanyarodik a boldog megoldás felé, jön a jutalmas lezárás, a hátradőlt kényelmes szálelvarrás. Minden kikerekedik, hanyatt fekve elszunnyad, elbambulva felhőtszámol, hunyorog.Egy picit…

Legyintve tűrni, elegántos mozdulattal. Valami kizökkenthetetlen, hűvös angolsággal. Vállat vonni és egyet ceccenteni.Jó volna. Helyette itt a másik közhelyes véglet. A szűnni nem akaró töprengés, nyikorgó agyvelőhangok, lüktetés, álmatlanság. Hajnali táskás szemek, homályos…

Még mindig hallgatok. Bűnösen, a szoba árnyékos részeibe kuporodva. Nem kell napfény, mindig csak összezavar.Halomnyi könyvben keresem a válaszokat, pörög ujjaim között a szépirodalom, mint hitvány szemfényvesztő kezében egy csillogó érme. Eltereli a figyelmet, s mégis…

Hát ti mindannyian? Ahogy itt vagytok körülöttem. Hallgatással árultatok el. Szépen lassan, kevés szeretettel öltetek. Feltűnés nélkül, csendben székeiteken ülve.Tétován, nem megbántva forgatjátok hátamban a bökőt. Itallal kínáltok, mikor nem szomjazom, kenyeret törtök teli…

Várok a véletlenre, várok a hullócsillagomra. Haljon meg most értem. Brutálisan, robbanva, pusztítva, izzón és hirtelen. Felperzselve körülöttem a sötétséget.Parázsát tenyeremben kapkodva kívánom az attrakciót. Életem dobpergéses világszámát. Hökkenés, taps és…

Mindentől fél, sötétbe bújik, reszket. Remegő kézzel gyilkol, lassan nyugszik. Túlélő harc a démonokkal, falra vetült árnyékokkal.Menekül, kapkodja tekintetét. Zseblámpacsóva és kevéske holdfény. Még mindig itt vannak. Türelemmel várnak, falon kúsznak, szennyes közé…

Akarok egyáltalán felejteni, vagy tényleg nem is tudok. Nem is tudnék. Félek felejteni, inkább ragaszkodom. Emlékbe, álomba, továbbgondolt történetbe, kívánt sorsba, jóslatba. Vágyak rángatják a javíthatatlan marionettet. Ma elfordul, holnap magába roskad.Megint mesél és…

Törött szárnyú remegés, könny a kíntól. A fizikum, a hús, a csont roncsolása. Nyilall, villámlik és felsikolt. Farkasként vonyít a Holdra, táguló pupillával öklendezi a lélek gyilkos ösztönét.Összeroppantom a világot, a fájdalom törvényei miatt, az egyensúly és a…