Szigetek

Az az elkeseredett öröm a reggelben. A kánikula előtti hűs napsütésben. Rettegve érzem az első gyöngyöket homlokomon. Keresem az utolsó huzatos sarkot, a maradék éjjeli szelet, ami már felmelegedve, térdencsúszva érkezik. Rajtam még segít, még utoljára érzem, bőrömön…

Fogva tartanak az üres frázisok. A boldogan éltek, míg meg nem haltak-ok, a vihar előtti csendek, az első látásra szerelmek. Az idő mindent megold-ok, a nem érdemel meg téged-ek. És persze, ami nem öl meg mindig erősebbé tesz. A sebeket hegek váltják, majd a hegek helyén fakó…

Olyan rossz érzés a csendbe belesuttogni. Mégis muszáj, mégis hamar unalmassá válik a mozdulatlan hullámhossz, a rezdülésmentes levegő. Főszereplővé válnak a zörejek, a háttér eddig meg nem értett zajai.A szokások túszokat ejtenek, bekötött szemmel nyüszítenek a sarokban,…

Meg kell törni a csendet, a fehéret, a simát. A nem visszhangzót, a fodrok nélkülit, a széltelent. Itt az idő valami mást csinálni, kizökkeni, hökkenni, összeborzolni. Megágyazom az izgalomnak, jön a tátott szemmel álmodás, csupa életből ellesett, meglepő fordulattal. Fáradt…

A zárka magánya új dimenziókat nyitott. Új színeket kevert a rabság, lekottázhatatlan dallamok, izgalmas illatok gomolyogtak.Szavakat kellett volna kitalálni rájuk, gondolattal is alig lehetett bírni a változást. Mégsem szabadott tenni semmit. Nyomot hagyni, árulkodni. Titokban…

Egyszer csak feltalálták. Inkább talán felfedezték, ahogy a tüzet is, csak néhány nappal korábban. Egy sikertelen vadászat után, vagy a sziklafalon lévő barlangrajznak támaszkodva.Hümmögés, hörgés, agresszív kézmozdulatok kíséretében, miközben lassan besötétedett.Nem volt…

Ez a vaníliás kókusz kísér mindenütt. Valami átok-illat, rögeszme, hallucinált ingerkupac. Talán egy álomból érkezett, vagy a véletlen élethalálharcot vív, s az utolsókat rúgja. Mindenesetre aggasztó érzékelés, fülledt, nyári vihar előtti csendes mosolyként…

Sokáig csak álltunk egymással szemben és vártuk, hogy valami megtörténjen. Valami rajtunk kívül álló, minket mellőző és figyelmen kívül hagyó esemény. Valami, ami eltereli a figyelmet, megszakítja a kínos csendet.Aztán persze abban a néhány percben semmi sem rezdült, nem…

Egy-két jól sikerült ölelésért adtam el lelkem utolsó darabjait. Az Ördög tudja, megérte-e...A fel nem ismert boldogságban hiszek, a rejtőzködő jelenben.Rút fák takarják az erdőt. Karcsú C betűt ragyog a Hold, s vétkeimet számolom a csillagok közé pöckölve minden keserű…

A zuhanás sokáig tartott. Szakállak nőttek ki, gyermekek fogantak meg, a levelekből avar, az avarból humusz lett. A naplementék lassan elvesztették szépségüket. Mindenre volt idő, egyre higgadtabban és precízebben kidolgozott tervek születtek. Kezdve a közeljövővel, s lassan egyre…

Hát itt tartunk. Mondjam, vagy mondod? Az egész annyira meseszerűen elromlott. Fohászkodtam én, tudod jól, s mégis valahogy csatornát váltottál, vagy épp nem volt hozzám türelmed. A lényeg, hogy mindig elkerültük, vagy félreértettük egymást. Vagyis te engem, mert te néma…

Mint egy közeli rokon, úgy értem hozzá, csak tűzzel. Valami letagadhatatlan, elnyomhatatlan tűzzel. Összekötött minket a titok hiánya, valami mély, unalmasan egyszerű őszinteség. A múlt kedves kalandjai, és a démonok skandált sorai.Vonzás volt ez, valami ősi, álmok mögé bújt…

Mindig az eső. Mindig az eső szegi kedvét. A hajnali ereszkopogás utáni szürke reggel.A lehangoló első éhségingerek, a hideg talp érzése. Csalódottságát a cseppes ablak mögé rejti. Hatalma mit sem ér most, gyengén és naivan görnyed az ég felé.Évszázados magány öleli a…

Egy kalapács a fejbe, s vége mára mindennek. A csókért nyúló száj kísért, az elforduló női arc, egykedvű, néma kudarc.Tipikus "ennek így kellett lennie" pillanat, magántragédia, ajakbaharapó fogsor, visszanyelt ordítás. Egyszer majd ebből is tanulunk, meglásd.…

Mondd, hogy mindenütt jó. Hogy ki sem kell mennem az ajtón, matatni a zárban a hajnali vakság állapotával küzdve. Csak át kell fordulni, belekezdeni a következő történetbe, kicsit a szemhéjak mögé rejtőzni. Terüljterülj asztalka, fehér egyszarvú, toronyban trillázó hercegnő.…

A robbanás utáni zúgás vagyok. A törmelékben visszahulló legapróbb szilánkok pattanása méltat. A kráter aljában pihenek, behorpad a földgolyó s én csak nevetek. Figyelem a pusztulást, a kisimult rücsköket, a fülre tapasztott véres tenyereket.Az utolsó poros örvénnyel…

Csöppenés egy más világba, vibráló villanykörtékkel az égen, felhőkön botorkálva. Minden rücskös, és dohos penész szagú. Keresve a kijárat feliratot, tapogatva a fal hegeit, pattogtatva a hólyagos mész réteget. Surrogó szőnyeghang minden lépés, olykor térdizületek…

Rád már nincs szavam. Kifogyott minden energiaforrás, minden megválogatott kifejezés. Maradok a felszínen, nincs nagylevegővétel és mélyrebukás. Úszás a fenék felé, az iszapba túrva, felkavarva, kincsek után kutatva, széndioxidot eregetve. Buborékok közt szédülve gondolva a…

Ez már a távozás. A szavak majd csak ezután jönnek, addig olvasd ki a szemeimből, halld meg abból, ahogy a zsebemben kotorászok. Ez a remegés nem szokatlan, utolsó feléd húzó ingerek távoznak, izmokba ágyazva, idegpályákon menekülve próbálnak elbújni apró testi kacskaringókba,…

Dalolj már! Kezd csak el, a zárt ablakon is harsanj át, végig nagy házak folyosóján, minden élőlénnyel találkozva, kacsintva, krákogás nélkül, hamis hangok nélkül. Kiénekelve magasakat és mélyeket.Mint madár a fán, kopasz fejeket látva, orrhegyek és kézmozdulatok, ideális…

Hát végül féltékeny lettem mindenki másra. Itt vagyunk a szélén mindennek, láblógatva, fütyörészve. Megszaggatott ruhákban, gyásztól viszketve, sebesre vakarva, fehér körömvégeket alvadt vérrel megfestve.Fűcsomók nyomják az alfelem, s végigbambulok talpaim alatt, a semmi…

El kéne kezdeni máshogy is. Új metódus mögé bújva, kezet szorítva, derekat markolva. Nem a szavak mögé rejtőzni, öntudatos gondolatokban fürödve, elalvás előtt megnyugtatva a háborgó kedélyeket.Új mozdulatokat találva, kiürítve a közeljövőt, b-terv nélkül belevágni.…

Már csak az emlékekből táplálkozik, tartalékenergiával zakatol. Hátrafordul, befelé sóhajt és kilélegez. Újra egyensúlyban, újra apró mosolyfröccsöt kapott az arc. A kilátástalan világot látó tekintet, a lefelé görbülő festett száj. A szomorú bohóc megpihen. Szeme…

Egy hosszú sétát emlegetett. Egy jellemformáló, darabokra repesztő utazást. Hegyeken vezetett keresztül, végig keskeny, mohos szerpentineken. Kavicsokon gördülő talpam olykor a visszafordulásért nyüszített. Mégsem hallgattam rá, csak mentem egyre messzebb, ködfüggönyöket…

Sajogni próbálok, átérezni, hideg kezekkel, égő szemekkel. Tükörben vizsgálom a változást, talán a borosta mögött, vagy a tarkóm alatti nyakrészen. Minden annyira sérülékeny most és romlandó. Didergek a hidegben. Várom a szerencsém, várom a bölcsességem.Várom az…