Szigetek

"Ezt már felesleges" - mondom magamnak. Mert le kell egyszer mondani vesztett állásnál, el kell olykor fektetni azt a méltóságos király-figurát. Ott kell hagyni az asztalt, a bosszankodást, a kudarcot. Mert olykor kudarcra ítéltetünk, és mi van akkor? A hátat fordítás…

Tovább bámészkodsz. Mert nem vagy elégedett, mert valami még nyugtalanít. Hiányzik a tájból, hiányzik a képről, a színek közül. Egyszerűen várod, hogy pásztázásod végül nyugvó pontra találjon. Sok ember, gesztus és kézfej hagyja el szemed.Olykor már belefáradsz, s…

Egy francia nőről meséltek akkoriban. Harminc körül lehetett, hosszú barna hajjal. A főutca macskakövén lejtett, apró, kopogós cipőjében, olykor naponta. Mindig naplemente táján. Abban az aranyló fényben, amikor még erősen kéklik az égbolt is. Cölinszín és aranysárga,…

Szinte már fogalommá nemesült, hiszen tudod te is. A nyári esték. Amikor minden megtörténhet, amikor szabad minden a csóktól a sírásig. Ott sétálsz este, alig van már a napból, mégis minden olyan friss és langyos, puha és ropogós. Aranysárga és illatos. Fürdesz benne, élvezed…

Porosodik. Na és? Mostanában inkább nem bolygatom, tudod ez nem babona, sokkal inkább tisztelet és büszkeség kérdése. Ezt megérzi az ember. Amikor nem megy valami, amikor kicsit félre kell fordulni, elernyedni, s a kudarc helyett egy nagyot sóhajtva fejet rázni. Nincs szükség egy…

Amikor becsukom az ajtót, akkor történik meg. Valahogyan újjászületek. Nem a fennkölt klasszikusan ezoterikus értelemben. Inkább csak picit önmagam számára, másnak nevetségesen észrevehetetlen módon. Más formák és szabályok. Elindulok, s általában célom van, jól…

Eljött az az idő, amikor már máshogy tekintettem rá, amikor tudtam ugyan, hogy valóság, mégis az álomba kívántam őt vissza. Általában álmodunk valamit, és vágyunk rá. Tudod, valami széppel, valami kellemessel, valami szerelembe szédítő gondolattal, rezgéssel ébredsz, és…

Csak egyszer tudnék szabadulni, egyszer mikor elalszik, vagy nem figyel. Mikor egy pillanatra kihagy, vagy rosszul vált sebességet. Meg akarnám ízlelni, átélni, csak tudod egy nyelvhegyérintésnyit, csak hogy tudjam, hogy tényleg érezzem, hogy mennyivel könnyebb lenne az élet. Tudod,…

Annyira sötét volt. Még a Hold sem világított. Valóban csendes, félelmetes éjszaka jött el. Az az igazán misztikus napszak, amikor minden megtörténhet. Én meg csak álltam ott bénultan, gondolatok nélkül. Hirtelen semmi sem jutott az eszembe, mindent elárasztott, betöltött az a…

Sajnálom, hogy nem emlékszem az első lépéseimre. Persze, tudom én, biztosan esetlen és imbolygó volt minden pillanata, minden egyes láblendítés. Mégis valami hihetetlen örömet és sikert rejthetett az a pillanat. Biztosan furcsa, ahogy ezt egy fiatal, keveset tapasztalt tudat magába…

Téged nem kavar fel kicsit sem? A régi barátok. Akik eltűnnek, valahogy először csak elhalványodnak, aztán szépen lassan kikopnak az életedből. Holott nem szeretnéd, igenis fontosak neked, szép időket töltöttetek együtt. Igazán tartalmas időket. Nem voltak üres frázisok, vagy…

Aztán visszaolvasva mennyi fájdalom, mennyi nevetséges fájdalom. Mintha akkoriban minden a világon a mi melankóliánk körül forgott volna. Nem szánalom, azért azt nem mondanám. Hogy mit éreztem? Csodálatot, igen valahol azt éreztem. Annyira őszinte időszak, volt, annyira intenzív…

Még mielőtt a Beagle-re tette volna a lábát, akkor történt. Pontosan emlékezett. A kikötőbe érve már elégedetten simította végig dúsuló, kócos szakállát. Már tizenéves kora óta álmodott róla. Megfogadta, hogy amint lehet megteszi, megnöveszti arca szőrzetét. Bátyját,…

A mennyországban van egy iroda. Egy nagy fehér irodaházban. Egy fehér ajtó mögött. Az irodának, ne lepődj meg amikor belépsz, nincsen plafonja, szabadon ki lehet tekingetni belőle. Az ajtón se szám, se név, csupán két apró felfestés: egy mosolygós és egy szomorú fej látszik. Az…

Egy pohár van ott, meg egy üres doboz. Abba még nem került semmi, még várja a tartalmat, élete újabb értelmét és terhét. Egyébként meg minden kopáran olvad a sárga wolframizzó fényébe, ami tud persze inkább az árnyékba rejtőzik, inkább késlelteti a feltűnést. A pohárban…

Ma fáradt vagyok. Nem is tudom, valahogy belefáradtam az elmúlt napokba, gondolatokba. Az ágy meg csak vonz, a fülembe duruzsol valami olyan frekvencián, amit emberi fül nem is hall. Csak hat rám, csak érzem, hogy jó lenne már vízszintesbe kerülni, feladni ezt a nyitott szemű…

"Édesapám, nem jutott még mannára sem! Még egy mannára sem édesapám! Nem jutott még arra sem, nem volt pénz édesapám!" Nem akartam észrevenni. Nem akartam tudomást szerezni létezéséről. Ítélkezel? Jogod van hozzá, jogod a megvetésre. Gyengeség ez, gyenge…

Hazaérsz egy nyári nap után, egy igazán napsütéses, izzadós nap végét járod. Otthon tükörbe nézel és látod azt a beszívott réteget, azt ahogy átgyúrt a ropogós levegő, mint egy gyurmabábút, új színeket és állagokat, új bizsegést kaptál.A nap jót tett, érzed valahol…

Korábban rengeteg hasonló álmom volt, tudod igazán hittem még abban az életérzésben. Nem a játékban, nem a harmóniában, nem a tökéletes hangzásban, az összeérett hangszerelésben, az egymásra hangolódott zenészekben, sokkal inkább a nyers hangzásban. Abban a borzoló, sistergő…

Akkor írta, hogy elmegy. Emlékszem kánikula volt, és éppen ásványvizet ittam. Langyos volt és enyhén szénsavas. Nem esett jól. Csak néztem az üzenet digitálisan megformázott betűit. Azokat a lehangoló pixelbe fojtott sorokat. Örültem, hogy most boldog. Furcsa volt, hogy mégis…

Aztán ott voltunk megint a csillagok alatt. Sikeres szökés után, a szabadsággal és néhány sör utóízével szánkban kábulva feküdtünk a szabadban. Nem hiányzott a távcső, nem hiányzott a Jupiter gyűrűje sem. Elég volt nekünk az a sok szikrázó fénypötty, ahogy ott lüktettek…

Szétmorzsolt, összetörtMagadat csipegeted,Mielőtt a galambokGyorsabbak lesznek.Máris tudod, hogyA naplementeMegváltás lesz.Lucskos, párás, éjszakaiHatalomátvétel.Elfoglalod a világot,Széttörve mindent, miNyersen kudarcraÍtélt korábban.Tankok és földalattiBázisok…

Rengeteget rágódom ezen. Többet, mint bármi máson. Gondolom te is jártál már így...ne is válaszolj tudom jól, hisz ismerlek. Hát arról beszélek. Emlékszel, egyszer meg is ígértem! "Ebből még vers lesz barátom!" Ne nevess, én akkor tényleg komolyan gondoltam. Nem…

Tudod, mi lenne jó? Úgy létezni, mint amikor hallasz énekelni valakit, tudod, ahogy közel hajol a mikrofonhoz, és nem szűri semmi ott a hangokat, hallod azt a nagyon parányi kis kiegészítő zajt, amikor nyílik a szájüreg, s éneklés közben a nyál csattan, csilingel néha, halkan,…

Aztán ötvenegy volt, amikor meghalt. Naná, a drog. Nem bírta már a szervezete. Hiába akarta persze, küzdött, hajtott, menekült, de a drog és a zongora nélkül ő már rég meghalt volna. Snassz, mi? Mégis igaz, hidd el! Szerintem az ilyen emberek vágják fel az ereiket. De neki volt…